
Plenáris előadás Nagyvárad és Debrecen városversenyéről a 11. Interdiszciplinaritás a régiókutatásban konferencián
A konferencia egyik plenáris előadója Dr. Szilágyi Ferenc, a a PKE-GTK dékánja, a PTKI ügyvezetője volt.
6 napja

Hármas könyvbemutató: partiumi megyék történeti-etimológiai szótárai
A Partiumi Területi Kutatások Intézete hármas könyvbemutatót szervez 2023. május 23-án (kedden) 17 órától a Partium épület Amfiteátrumában.
1 hónapja

Kutatói nap a Debreceni Egyetem könyvtárában
Március 16-án a Partiumi Területi Kutatások Intézete kutatói napot szervezett Debrecenben, Padme-ösztöndíjas hallgatók részvételével.
3 hónapja

Staféta 2023
Pályázati felhívás tudományos publikáció megjelentetésére egyetemi hallgatók számára.
4 hónapja

Átadtuk a Stafétát 2022-ben is!
A Staféta hallgatói publikációs folyóiratot 2022. november 11-én a Partiumi Magyar Tudomány Ünnepének keretében adták át a főszerkesztők az idei kötet szerzőinek.
7 hónapja

A magyar tudomány napját ünnepelték a nagyváradi PKE-n + Galéria
A Partiumi Keresztény Egyetemen is megtartották a magyar tudomány ünnepét, immár kilencedik alkalommal. A neves meghívottak előadásai után átadták a Stafétát is.
7 hónapja

Partiumi Magyar Tudomány Ünnepe 2022
A 2022-es PMTÜ ünnepi konferenciára november 11-én kerül sor a Partiumi Keresztény Egyetemen.
7 hónapja

Előadás Románia munkaerőpiaci helyzetéről a Magyar Regionálistudományi Társaság 2022-es vándorgyűlésén.
Dr. Szilágyi Ferenc a PKE Gazdaságtudományi Tanszékének docense tartott prezentációt a munkaerőpiaci sarokszámok romániai alakulásáról.
8 hónapja

A Partiumról az APDR Regionálistudományi Konferencián
A 29. APDR-kongresszusra a portugáliához tartozó Funchalban került sor 2022. június 29-30.-án.
11 hónapja

Előadás a Partiumról a II. Vidéki Örökség Konferencián
Az Orfűi Turisztikai Egyesület és a Dél-Dunántúli Lovas Egyesület szervezésében második alkalommal szervezték meg a Vidéki Örökség Konferenciát 2022. május 26. és 28. között a Baranya megyei Orfűn.
1 éve

Partiumi oktatók/kutatók előadásai az IBIMA-konferencián
A 39. IBIMA Nemzetközi Konferenciát eredetileg granadai (Spanyolország) helyszínnel hirdették meg, végül járványügyi megfontolásból virtuális konferenciaként szervezték meg 2022. május 30-31-én.
1 éve

Megkezdődött az V. Partium konferencia
1 éve

5. Partium-konferencia program
Helyszín: Partiumi Keresztény Egyetem (Új épület). Nagyvárad, Sulyok István utca 14−16.
A programban szereplő időpontok helyi, romániai időzónában értendők (EEST); Budapest (CEST)+ 1 óra
1 éve

Folytatódik a gyakornoki program a PTKI-ben
Bemutatkozik Lakatos Réka Zsuzsanna.
1 éve

Folytatódik a gyakornoki program a PTKI-ben
Bemutatkozik Magyar Balázs.
1 éve

Folytatódik a gyakornoki program a PTKI-ben
Bemutatkozik Szép András Regő.
1 éve

Közös idegenforgalmi konferenciát szervez a PKE és a MATE
2022. júniusában a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetemmel közösen szervezi meg a PKE az ITHC22 Nemzetközi Idegenforgalmi és Vendéglátói Konferenciát.
1 éve

Partiumi Területi Kutatások Intézet székhelyének felavatása
1 éve

PTKI-tisztújítás: Dr. Fogarasi József az új igazgató
2022. február 24-én tartotta tisztújító közgyűlését a PTKI
1 éve

5. Partium-konferencia - Felhívás
A Partiumi Területi Kutatások Intézete 2022. május 19-20. között kétnapos tudományos konferenciát szervez Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetemen.
1 éve

Staféta 2022
Pályázati felhívás tudományos publikáció megjelentetésére egyetemi hallgatók számára.
1 éve

Plenáris előadás a Partiumról a kárpát-medencei magyarságról szóló konferencián
A nemzetközi konferenciára Budapesten kerül sor 2021. novenber 25-26-án.
2 éve

A Pallas Athéné Kiválósági Ösztöndíjak hivatalos átadása
2021. november 22-én online rendezvény keretében került sor a kiválósági program ösztöndíjainak hivatalos átadására.
2 éve

A magyar tudomány napját tartották a Partiumi Keresztény Egyetemen
Régiónkat érintő kérdésekkel, nyelvészettől, zenén át a pénzügyekig, számos témát érintettek a magyar tudomány ünnepe alkalmából szervezett online konferencián a PKE meghívottjai.
2 éve

A Magyar Tudomány Ünnepe a Partiumban - 2021
2021. november 12-én online formában kerül sor a PMTÜ idei rendezvényére. Az ünnepi programot az érdeklődők a PKE Facebook-oldalán élőben követhetik.
2 éve

Előadás a Partiumról az MRTT 2021-es vándorgyűlésén
A Magyar Regionálistudományi Társaság idei vándorgyűlésére a budapesti Corvinus Egyetemen hibrid formában került sor 2021. november 4-5-én.
2 éve

Elkészült Magyarország Nemzeti Atlaszának „Társadalom" című új kötete
Bemutatták Magyarország Nemzeti Atlasza (MNA) „Társadalom", illetve angol nyelvű „Society" című új nyomtatott köteteit és azok interaktív, digitális változatát (e-MNA) 2021. szeptember 16-án. A kiadó és a munkálatok koordinátora ezúttal is az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Földrajztudományi Intézete, melynek munkáját stratégiai partnerként – alapvetően az adatszolgáltatással – a Központi Statisztikai Hivatal segítette.
2 éve

Partiumról szóló szekció az Európai Vallástudományi Társaság éves konferenciáján
A mintegy ezer kutató részvételével zajló tudományos rendezvényre augusztus 30. és szeptember 3. között került sor Pisa-ban, Olaszországban.
2 éve

A PTKI kutatói is bekapcsolódnak a NATÉR-rendszer fejlesztésébe
2021. július 20.-én Zeteváralján került sor a NATÉR-workshopra az NSKI és a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat szervezésében.
2 éve

Plenáris előadás a Partiumról a Honismereti Akadémián
A Honismereti Akadémia 2021-es kongresszusa július 4. és 9. között zajlott a Debreceni Hittudományi Egyetemen.
2 éve

Tudományszervezési workshop Budapesten, a Károli Gáspár Református Egyetemen
Az idei munkaülés témája a folyamatban lévő közös kutatások és a közösen szervezendő konferencia ügyeire terjedt ki.
2 éve

Előadás az Érmellékről a Nemzetközi Vidéki Örökség Konferencián
Nemzetközi konferencia zajlott a vidéki örökség témájában 2021. május 28-29-én a Baranya megyei Orfűn.
2 éve

Kutatási együttműködés kezdődik a PTKI és a debreceni Magyar Nyelvtudományi Tanszék között
2 éve

Staféta 2021
Pályázati felhívás tudományos publikáció megjelentetésére egyetemi hallgatók számára
2 éve

Átadtuk a Stafétát 2020-ban is
2020. november 13-án került sor a Staféta - hallgatói publikációs folyóirat idei számának a bemutatására.
3 éve

PARTIUMI MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA 2020
Egyetem a határon
Régiókutatás, Partium-kutatás napjainkban
2020. november 13., péntek, 11.00 óra
ONLINE esemény:
Elérhető: Partiumi Keresztény Egyetem facebook oldalán
3 éve

Kutatóintézeti előadás a Kiválósági-ösztöndíjas hallhatóknak
2020. október 17-én Borbély Mátyás kutató tartott online előadást a PKE hallgatóinak.
3 éve

Makroregionális fejlesztéspolitikák - online előadás
Időpont: 2020. október 17. 10 óra.
3 éve

Staféta 2020
Pályázati felhívás tudományos publikáció megjelentetésére egyetemi hallgatók számára
3 éve

II. INTERDISZCIPLINÁRIS KONFERENCIA A KÁRPÁT-MEDENCE TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI HELYZETÉRŐL
KIEMELT TÉMA: CSALÁDOK ÉS NÉPESEDÉS
3 éve

A társadalmi felzárkózásról szerveztek konferenciát a nagyváradi PKE-n
Társadalmi felzárkózás a Kárpát-medencében – Bölcsőtől az egyetemig címmel rendeztek kétnapos konferenciát a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen.
3 éve

Társadalmi felzárkózás a Kárpát-medencében konferencia
Társadalmi felzárkózás a Kárpát-medencében - „Bölcsőtől az egyetemig”
Helyszín: Partiumi Keresztény Egyetem (Új épület). Nagyvárad, Sulyok István utca 14-16.; 2020. február 19-21.
3 éve

Társadalmi felzárkózás a Kárpát-medencében - konferencia 2020
Társadalmi felzárkózás a Kárpát-medencében - "Bölcsőtől az egyetemig" címmel rendez tudományos és szakmai konferenciát a Belügyminisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkársága és a Partiumi Keresztény Egyetem - Partiumi Területi Kutatások Intézete 2020. február 19 és 21 között.
3 éve

Nemzetközi Idegenforgalmi és Vendéglátói Konferencia 2020
Nemzetközi Idegenforgalmi és Vendéglátói Konferenciát szervez a PKE az Egri Egyetemmel közösen 2020. február 27-28-án.
3 éve

A Partiumi Tudomány Napjának és a Staféta-2019 képgalériája
A november 8-i rendezvény eddig nem-publikált képei tekinthetők meg az alábbiakban.
3 éve

Budapesten mutatják be a legújabb Partium-kötetet
Dr. Szilágyi Ferenc: Partium - Reintegráció a magyar - román határvidéken című kötet bemutatójára 2019. november 20-án Budapesten kerül sor a Károli Gáspár Református Egyetemen
4 éve

Dr. Szilágyi Ferenc tudománynapi előadása Nyíregyházán
2019. november 14-én került sor a Magyar Tudomány Ünnepének konferenciájára a szabolcs-szatmár-beregi Megyeházán.
4 éve

Dr. Szabó Pál térszerkezeti előadása a PKE-n
Dr. Szabó Pál, az ELTE tanszékvezetője két előadást tartott 2019. november 7-én a vállalkozásfejlesztés mesteri szakos hallgatóknak.
4 éve

Nagyszabású Kárpát-medence-konferencia zajlott Miskolcon 2019. november 8-9. között
A konferencia főszervezője a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, partnerei a Magyar Földrajzi Társaság, a Magyar Urbanisztikai Társaság és a REGA Régiókutató Egyesület voltak.
4 éve

A 4. Partium-konferencia programja
Hét szekcióban zajlanak előadások november 8-án, a 4. Partium konferencián.
4 éve

A Magyar Tudomány Ünnepének programja
November 8-án, pénteken kettős rendezvényre kerül sor a Partiumi Keresztény Egyetemen.
4 éve

Kétnapos workshop a társadalmi felzárkóztatásról
Kétnapos munkaülésre került sor 2019. október 30 és 31-én a Posticumban a PKE és a BM Felzárkózási Erőforrások Főosztálya szervezésében.
4 éve

Előadás a Partiumról a KSH-ban
Az elmúlt 100 év régiófejlődéséről tartottak Kárpát-medencei konferenciát a KSH szervezésében 2019. október 16-án.
4 éve

Tanácskozás az Érmellékről
Az Európai Protestáns Szabadegyetem szervezett konferenciát október 3. és 6. között Székelyhídon és Bihardiószegen.
4 éve

Jelentkezés a 4. Partium-konferenciára
A Partiumi Területi Kutatások Intézete, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Sapientia Varadiensis Alapítvány, a Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiuma és a Magyar Település- és Területfejlesztők Szövetsége szervezésében 2019. november 8-án kerül sor a 4. Partium-konferenciára, valamint a Magyar Tudomány Ünnepének nagyváradi rendezvényére a Partiumi Keresztény Egyetemen.
4 éve

Érmellék-konferencia zajlott a várban
Érmellék-konferencia zajlott a várban a PTKI-társszervezésében
4 éve

Kárpát-medencei kutatási projektzáró Szarvason
Június 28-án került sor az EFOP-kutatás zárókonferenciájára a szarvasi Gál Ferenc Főiskolán.
4 éve

Tudományos munkaülés Budapesten a PKE részvételével
Tudományos munkaülésre került sor június 17.-én a Károli Gáspár Református Egyetemen, a PKE és a KGRE kutatóinak részvételével.
4 éve

Stratagem-nap a közgáz mesteriseknek
2019.05.20-án Stratagem napot tartottak a Vállalkozásfejlesztés MSc hallgatók részvételével.
4 éve

Bemutatkoznak a PTKI Erasmus-gyakornokai
A 2018-19-es tanév második szemeszterében tíz gyakornok dolgozott a PTKI keretében.
4 éve

Miskolci hallgatók a Partiumi Keresztény Egyetemen
Kétnapos szakmai látogatásra érkeztek a Miskolci Egyetem hallgatói Nagyváradra.
4 éve

Közösen a kárpát-medencei roma kutatásért
Dr. Pásztor Rita és Dr. Szilágyi Ferenc képviselték a Partiumot a nemzetközi romakutatási fórumon 2019. március 28-29-én.
4 éve

Partiumról szóló előadások a Miskolci Egyetemen
Dr. Szilágyi Ferenc a Miskolci Egyetemen tartott prezentációkat az Erasmus-program keretében.
4 éve

Két térszerkezeti prezentáció - Dr. Tóth Géza előadásai a PKE-n
Március 25-én került sor a KSH szakértőjének az előadásaira.
4 éve

Térszerkezeti előadás a PKE-n
2019. március 25-én vendégelőadást tart egyetemünkön Dr. Tóth Géza a Központi Statisztikai Hivatal kutatója, és a Regional Statistics folyóirat főszerkesztője.
4 éve

Staféta 2019
Pályázati felhívás tudományos publikáció megjelentetésére egyetemi hallgatók számára
4 éve

Partiumról szóló előadások Szegeden
2018. december 7-én zajlott a VIKEK 49-ik konferenciája a Szegedi Egyetemen.
4 éve

Bemutatták a „nemzet személyigazolványát”
Budapest után Váradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen mutatták be első alkalommal a Kocsis Károly akadémikus főszerkesztésében megjelent, Magyarország Nemzeti Atlaszának természeti környezetről szóló kötetét. Az atlasz 6000 példányban jelent meg.
5 éve

Nagyváradon is bemutatják Magyarország Nemzeti Atlaszát
A különleges könyvbemutatóra a Partiumi Keresztény Egyetemen kerül sor november 22-én, 14 órától.
5 éve

Tudománynapi Staféta-átadás
A Staféta diákpubliklációs folyóirat 2018-as számát a Magyar Tudomány Ünnepén mutattuk be.
5 éve

Nyílt tantermi előadás a Partiumról a Debreceni Egyetemen
2018. november 6-án Dr. Szilágyi Ferenc előadására került sor a Debreceni Egyetem Földrajzi Intézetében.
5 éve

3. Partium-konferencia
2018. november 9-én harmadik alkalommal kerül sor a Partium-konferencia megszervezésére.
5 éve

Partiumi Tudomány Napja 2018
2018. november 9-én kerül sor a Partiumi Tudomány Napjának ünnepi rendezvényére.
5 éve

Együttműködési szerződést írt alá a PKE és a Miskolci Egyetem
A szerződés a kutatási együttműködést és a publikációk cseréjét rögzíti.
5 éve

Együttműködés a Partiumi Keresztény Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem között
2018. október 15-én Budapesten írták alá az együttműködési szerződést.
5 éve

Jelentkezés a 3. Partium-konferenciára
A Partiumi Területi Kutatások Intézete, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Sapientia Varadiensis Alapítvány, és az O’sváth Gyűjtemény szervezésében 2018. november 9-én kerül sor 3. Partium-konferenciára, valamint a Magyar Tudomány Ünnepének nagyváradi rendezvényére a Partiumi Keresztény Egyetemen.
5 éve

Partiumi mezőgazdaságáról a bulgáriai "Agriculture and Food" nemzetközi konferencián
Idén hatodik alkalommal került sor a nemzetközi agrárkonferenciára a bulgáriai Elenitben június 20. és 24. között.
5 éve

Bevezetés a Geoinformatikába
A PTKI Erasmus-programmal érkezett gyakornokai GIS képzést tartottak a Gazdaságtudományi Tanszék szervezésében.
5 éve

Staféta 2018
Pályázati felhívás tudományos publikáció megjelentetésére egyetemi hallgatók számára
5 éve

Bemutatkozik Darvas Szintia gyakornok
Márciusban elkezdődött a PTKI 2018-as gyakornoki programja.
5 éve

Bemutatkozik Lőcsei Krisztina gyakornok
Márciusban elkezdődött a PTKI 2018-as gyakornoki programja.
5 éve

Bemutatkozik Benedek Viktória gyakornok
Márciusban elkezdődött a PTKI 2018-as gyakornoki programja.
5 éve

Bemutatkozik Horváth Gergő gyakornok
Márciusban elkezdődött a PTKI 2018-as gyakornoki programja.
5 éve

Bemutatkozik Mag József gyakornok
Márciusban elkezdődött a PTKI 2018-as gyakornoki programja.
5 éve

Bemutatkozik Apáti Norbert gyakornok
Márciusban elkezdődött a PTKI 2018-as gyakornoki programja.
5 éve

Bemutatkozik Holb Szabolcs gyakornok
Márciusban elkezdődött a PTKI 2018-as gyakornoki programja.
5 éve

Bemutatkozik Nagy Vince gyakornok
Márciusban elkezdődött a PTKI 2018-as gyakornoki programja.
5 éve

Gyakornoki ösztöndíj 2018
A Partiumi Területi Kutatások Intézete 2018-ban is gyakornoki ösztöndíjat hirdet egy hallgató részére.
5 éve

Együttműködés és kormányzati támogatás
Tanyakutatás a Kárpát-medencében címmel szerveztek tegnap konferenciát a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE), amelynek keretében a PKE és a Debreceni Egyetem egy-egy szakkollégiuma együttműködési megállapodást írt alá.
5 éve

Tanyakutatás a Kárpát-medencében
2018 január 16-án településföldrajzi és vidékfejlesztési konferenciára, könyvbemutatótra kerül sor a Partiumi Keresztény Egyetemen.
5 éve

Bemutatkozott Nagyvárad a turisztikai kongresszuson Portugáliában
Izsák Hajnalka és Szilágyi Ferenc Nagyvárad turizmusáról tartott prezentációt a Leiriai Egyetemen szervezett nemzetközi kongresszuson.
5 éve

Előadás Párizsban az OECD-nél
Dr. Fogarasi József, a Partiumi Keresztény Egyetem professzora tartott előadást Párizsban a világszervezetnél.
6 éve

Szent László, Krisztus lovagja
címmel tartott előadást Dr. Bárány Attila, MTA–DE "Magyarország a középkori Európában" Lendület kutatócsoport vezetője 2017. november 22-én a Partiumi Területi Kutatások Intézete és Szent László Egyesület meghívottjaként.
6 éve

Partiumról a Felvidéken
Dr. Szilágyi Ferenc a PKE-GTK dékánja a révkomáromi Sellye János Egyetemen tett látogatást az ERASMUS+ program keretében.
6 éve

MAGYAROK A KÁRPÁT–MEDENCÉBEN 3.
MAGYAROK A KÁRPÁT–MEDENCÉBEN 3. címmel rendeztek tudományos nemzetközi konferenciát Szegeden, 2017. november 17-19 között az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.
6 éve

A Partiumi Magyar Tudomány Napja 2017
2017. november 10.-én kerül sor a Partiumi Magyar Tudomány Napjára a Magyar Tudomány Ünnepének keretében a Partiumi Keresztény Egyetemen.
6 éve

A 2. Partium konferencia programja
2017. november 10-én kerül sor a második alkalommal megszervezett Partium-konferenciára a Partiumi Keresztény Egyetemen.
6 éve

Dc – 500 a 600-ban. Tudományos konferencia Szalárdról Szalárdon
Konferenciával ünnepelte a Szalárdi Református Gyülekezet a templom építésének 600., a reformáció 500. évfordulóját. Az előadók között a Partiumi Keresztény Egyetemet Dr. Pálfi József rektor és Dr. Szilágyi Ferenc dékán képviselték.
6 éve

Jelentkezés a 2. Partium Konferenciára. Partiumi Magyar Tudomány Napja 2017
A PTKI, a Sapientia Varadiensis Alapítvány és az O’sváth Gyűjtemény szervezésében 2017. november 10-én kerül sor 2. Partium Konferenciára, valamint a Magyar Tudomány Ünnepének nagyváradi rendezvényére a Partiumi Keresztény Egyetemen.
6 éve

Szolgáló vezető a tanuló vállalkozásban
Ezt a címet viseli az a könyv, amit hétfő késő délután mutattak be a Partiumi Keresztény Egyetemen. Kiss Ulrich szerzővel dr. Szabó Árpád, az egyetem oktatója beszélgetett.
6 éve

Tanyakonferencia és kötetbemutató a budapesti mezőgazdasági kiállításon
Az 78. OMÉK (Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár) keretében 2017. szeptember 20.-án került sor - A magyarországi és határon túli tanyakutatás eredményei - címet viselő konferenciára a Földművelésügyi Minisztérium szervezésében.
6 éve

Partiumi részvétel a 2017-es Európai Regionális Tudományi Társaság (ERSA) vándorgyűlésén
Először hangzottak el partiumi témájú előadások a legfontosabb európai regionális-tudományi szervezet kongresszusán.
6 éve

Partiumi terepgyakorlaton a Hatvani István Szakkollégium hallgatói
A Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiumának hallgatói Nagyváraddal és Szent László emlékhelyeivel ismerkednek 2017. augusztus 25. és 27. között.
6 éve

Bemutatkozik Nagy Vince, a PTKI gyakornoka
A Debreceni Egyetem hallgatója, szakmai gyakorlatra érkezett a Partiumi Területi Kutatások Intézetéhez. A PTKI agrárprogramja keretében adatbázisépítést végez. Bemutatkozása az alábbiakban olvasható:
6 éve

Bemutatkozik Apáti Norbert, a PTKI gyakornoka
A Debreceni Egyetem hallgatója, szakmai gyakorlatra érkezett a Partiumi Területi Kutatások Intézetéhez. A PTKI agrárprogramja keretében geonformatikai platformon kartográfiai munkát végez. Bemutatkozása az alábbiakban olvasható:
6 éve

Bemutatkozik Holb Szabolcs, a PTKI kutatói gyakornoka
A Debreceni Egyetem hallgatója, szakmai gyakorlatra érkezett a Partiumi Területi Kutatások Intézetéhez. A PTKI agrárprogramja keretében adatbázisépítést végez. Bemutatkozása az alábbiakban olvasható:
6 éve

Partium tanyavilágáról a székelyföldi konferencián
"A székely vidék fejlődési esélyei" címmel rendeztek konferenciát Székelyudvarhelyen június 27-én a magyar Földművelésügyi Minisztérium, a REGA Régiókutató Egyesület, az SZRTT és a Lámpás Társaság együttműködésével.
6 éve

Átadtuk a Stafétát 2017-ben is!
Június 23-án a nagyváradi Szent László Napok keretében került sor, a Partiumi Kutatóintézet diákpubliációs folyóiratának a bemutatására és átadására.
6 éve

A magyarremetei templom és falképei - A Szent László előadássorozat folytatódik
A Partiumi Területi Kutatások Intézete és a Szent László Egyesület szervezésében újabb eseményre kerül sor a Szent László előadássorozat keretében 2017. június 23-án.
6 éve

Átadjuk a Stafétát 2017-ben is!
Június 23-án a Szent László-napok keretében kerül sor a Staféta 2017 diákpublikációs folyóirat bemutatására és a szerzőknek való átadására.
6 éve

A Partium turizmusáról a győri Kautz-konferencián
A győri Széchenyi István Egyetem, Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kara Sport-Gazdaság-Turizmus címmel szervezte meg az idei konferenciáját 2017. június 8-án.
6 éve

II. Bihari Nyári Egyetem. 2017. július 24—28. Kulturális Átmenetek
Rendező: Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága (MNYKNT). Társrendező: Partiumi Keresztény Egyetem Neveléstudományi Intézete (PKE), Partiumi Területi Kutatások Intézete, Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport, Inter Nonprofit Kft.
6 éve

Új kutatási program: A valutaárfolyam volatilitás hatása a kelet-közép-európai országok turizmusára
A turizmus hozzájárulása az országok gazdasági teljesítményéhez növekvő szerepet kapott az elmúlt évtizedekében és szakértői elemzések az ágazat tovább bővülését vetítik előre az elkövetkező években.
6 éve

Szent László harca a kunnal - Fotók
Szent László harca a kunnal – A háromszéki Kilyén falu unitárius templomának falain megjelenő 15. századi legenda ábrázolás és annak értelmezése címmel tartott előadást Jánó Mihály művészettörténész vasárnap este a nagyváradi várban a Szent László Egyesület meghívására.
6 éve

Szent László harca a kunnal
Szent Lászlóról szóló előadássorozattal hajt fejet a nagyváradi Szent László Egyesület és a PTKI városalapító lovagkirályunk előtt a Szent László-évben: 2017 május 7-én Jánó Mihály művészettörténész előadásának címe Szent László harca a kunnal.
6 éve

Bemutatkozik Lőcsei Krisztina-Hajnalka, a Partiumi Kutatóintézet gyakornoka
A PTKI agrárium- és tanyafelmérés programjába 2017. április-májusában három PKE-s hallgató kapcsolódik be kutatási gyakornokként.
6 éve

Bemutatkozik Szabó Angéla, a Partiumi Kutatóintézet gyakornoka
A PTKI agrárium- és tanyafelmérés programjába 2017. április-májusában három PKE-s hallgató kapcsolódik be kutatási gyakornokként.
6 éve

Agrárfelmérés és kutatómunka az Érmelléken
A Partiumi Területi Kutatások Intézete és az Érintő Egyesület, a partiumi gazdaszervezetekkel együttműködve nagyszabású agrárfelmérést és agrárkutatást indított útnak az Érmellék területén 2017. január 1-étől.
6 éve

Bemutatkozik Kovács Aletta-Beatrix, a Partiumi Kutatóintézet gyakornoka
A PTKI agrárium- és tanyafelmérés programjába 2017. április-májusában három PKE-s hallgató kapcsolódik be kutatási gyakornokként.
6 éve

„Szög lovamnak patkónyoma” – Szent László emlékezete a Székelyföldön
Szent Lászlóról szóló előadássorozattal hajt fejet a nagyváradi Szent László Egyesület és a PTKI városalapító lovagkirályunk előtt a Szent László- emlékévben. Április 10-én Balla Ede Zsolt székelyudvarhelyi író, kutató tart előadást.
6 éve

A Partiumról (is) a Magyar Tudományos Akadémián
Dr. Kocsis Károlynak (geográfus, az MTA-CSFK Földrajztudományi Intézetének igazgatója), a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának az akadémiai székfoglaló előadására került sor 2017. március 21-én.
6 éve

Interaktív előadás az észak-atlanti kisnemzetekről
A Partiumi Kutatóintézet szervezésében március 20-án került sor Fábián Attila és Posta Ákos István látványos előadására.
6 éve

Nyílt tantermi előadás Izlandról és a Feröer szigetekről
6 éve

Gyászjelentés
Dr. Süli-Zakar István területfejlesztő geográfus, Partium-kutató, a Debreceni Egyetem Professor Emeritusa, a Partiumi Területi Kutatások Intézetének kutatója
6 éve

Gyakornoki ösztöndíjat hirdet a Partiumi Kutatóintézet
A Partiumi Területi Kutatások Intézete és az Érintő Egyesület kutatási gyakornoki ösztöndíjat hirdet a "Partiumi agrárium és tanyafelmérési program" keretében egy fő részére.
6 éve

"Partium térképet ajándékba" - pályázati felhívás
A Partiumi Területi Kutatások Intézete nagyméretű falra szerelhető Partium-régió térképet ajánl fel egyházi és oktatási intézmények és civil szervezetek számára.
6 éve

P Á L Y Á Z A T
Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban
6 éve

Staféta 2017
Pályázati felhívás tudományos publikáció megjelentetésére egyetemi hallgatók számára
6 éve

Boldog, békés karácsonyt!
6 éve

A partiumi megyeszékhelyek városfejlődése - konferencia előadás
Bihar-kutatási konferenciát szervezett Berettyóújfaluban a Bihari Múzeum, A legenda Közművelődési Egyesület, és a Parola Közhasznú Egyesület 2016. november 25.-én. A helyszín a Bihari Múzeum volt.
7 éve

Magyarok a Kárpát-medencében konferencia
2016. november 17-18. között tartották Szegeden a MAGYAROK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 2. című tudományos nemzetközi konferenciát.
7 éve

Megjelent a Fényes Elek statisztikai konferencia kötete
2016. július 1-2-án a Partiumi Keresztény Egyetem adott helyet a Fényes Elektől az európai statisztikai rendszerekig címet viselő konferenciának. A konferencián elhangzott előadásokat tartalmazó kötetet a Magyar Statisztikai Társaság és a Partiumi Területi Kutatások Intézete adta ki.
7 éve

A Magyar Tudományos Akadémia képviselőinek látogatása egyetemünkön
Második alkalommal szervezett nyílt tantermi előadást a Partiumi Területi Kutatások Intézete a Magyar Tudomány Ünnepén.
7 éve

Magyar Tudomány Ünnepe 2016
A Partiumi Területi Kutatások Intézete nyílt tantermi előadást szervez a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából.
Időpont: 2016. november 17, 17 óra.
Helyszín: Partiumi Keresztény Egyetem, Bartók-terem
7 éve

Hat egyetem - egy régió. Partium konferencia Csengerben
Hat egyetem küldöttségének részvételével zajlott az első ízben megszervezett "Partiumi kutatások" konferencia a Csengeri O'sváth-házban.
7 éve

Módosult a "Partiumi kutatások" konferencia programja
Időpont: 2016. november 4.
Helyszín: Csenger, O'sváth-ház
7 éve

"Partiumi kutatások" - Konferencia program
Időpont: 2016. november 4.
Helyszín: Csenger, O'sváth-ház
7 éve

"Felkerült" a Partium a regionális tudományi kutatók térképére
A Magyar Regionális Tudományi Társaság szeptember 15-16.-én Nagyváradon tartotta a 14. köz- és vándorgyűlését. A helyszín a Partiumi Keresztény Egyetem, a társszervező pedig a Partiumi Kutatóintézet volt.
7 éve

Partiumról az MRTT vándorgyűlésen
"Regionális folyamatok a Partiumban" címmel szervezték meg az MRTT-vándorgyűlés második napján a konferenciának otthont adó régió szekcióűlését.
7 éve

A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XIV. VÁNDORGYŰLÉSE - VÉGLEGES PROGRAM
Kis- és középvárosok szerepe a területi fejlődésben
Nagyvárad, 2016. szeptember 15–16.
Helyszín: Partiumi Keresztény Egyetem. Társszervező: Partiumi Kutatóintézet
7 éve

"Partiumi-kutatások" konferencia
A Partiumi Kutatóintézet (Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad), a csengeri O’sváth Gyűjtemény és az Érintő Egyesület multidiszciplináris konferenciát és kutatói munkaülést hirdet „Partiumi kutatások” címmel.
7 éve

Kilencven előadó az MRTT nagyváradi köz- és vándorgyűlésén. Részletes program
Kis- és középvárosok szerepe a területi fejlődésben
Nagyvárad, 2016. szeptember 15–16.
A társaság idei vándorgyűlése a kis- és középvárosok területi fejlődésben játszott szerepét kívánja megvitatni. A rendezvény házigazdája a Partiumi Keresztény Egyetem lesz. A neves kutatók és szakemberek a városi fejlődés és fejlesztés különböző aspektusait, kapcsolódó területeit fogják bemutatni. A második napon tizenkét szekcióban folytatódik a tanácskozás, mintegy 90 előadó részvételével.
7 éve

HUNGARIAN REGIONAL SCIENCE ASSOCIATION 14th ANNUAL MEETING
The Role of Small and Medium Sized Cities in Regional Development
Oradea/Nagyvárad, 15–16 September 2016
Partium Christian University
7 éve

A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XIV. VÁNDORGYŰLÉSE
Kis- és középvárosok szerepe a területi fejlődésben
Nagyvárad, 2016. szeptember 15–16.
7 éve

Statisztikai konferencia: a számok nem hazudnak
Pap István, Bihari Napló
Fényes Elektől az Európai Statisztikai Rendszerekig címmel rendeztek konferenciát július 1-jén és 2-án a Partiumi Keresztény Egyetemen. A Kárpát-medencei kitekintésű statisztikai konferenciát a Magyar Statisztikai Társaság és a Partiumi Területi Kutatások Intézete szervezte.
7 éve

Konferencia a roma népességről
2016. június 29.-én "Roma népesség Magyarország északkeleti határtérségében" címmel projektzáró konferenciát tartottak a Debreceni Egyetem Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszéke és a Partiumi Kutatóintézet szervezésében. A projekt támogatója az EMMI (Emberi Erőforrások Minisztériuma) volt.
7 éve

Átadták a Stafétát!
2016. június 24.-én, a Szent László Napok keretében került sor a Partiumi Keresztény Egyetem első diák-publikációs kötetének, a Stafétának az átadására.
7 éve

Előadássorozattá szerveződik a Szent László szimpózium
A Szent László Napok nevéhez méltóan a városalapító lovagkirály világi kultuszának ápolását tekinti első számú feladatának, és keretet szeretne biztosítani a legújabb kutatásokról szóló párbeszédnek is.
7 éve

Végleges a Fényes Elek Konferencia programja
"Fényes Elektől az Európai Statisztikai Rendszerekig" címmel rendez kárpát-medencei statisztikai konferenciát Nagyváradon a Magyar Statisztikai Társaság és a Partiumi Kutatóintézet. A 2016. július 1-2. közötti rendezvény végleges programja:
7 éve

Roma népesség Magyarország északkeleti határtérségében - konferencia, kötetbemutató
A fenti névvel szerves projektzáró konferenciát és kötetbemutatót tartott a Debreceni Egyetem Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszéke, valamint a Partiumi Területi Kutatások Intézete.
7 éve

A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XIV. VÁNDORGYŰLÉSE
Kis- és középvárosok szerepe a területi fejlődésben
Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad, 2016. szeptember 15–16.
7 éve

Átadjuk a Stafétát!
Staféta címmel diákpublikációs kötetet ad ki a Partiumi Területi Kutatások Intézete és a PKE Modern Nyelvek Tanszéke a Magyar Nemzeti Bank PADOC (Pallas Athéné Domus Concordiae) alapítványának támogatásával.
7 éve

Előadások Szent Lászlóról a várban
Szent László és kora címmel szervez szimpóziumot a Partiumi Kutatóintézet és a Hajdú-Bihar megyei és Debreceni Honismereti Egyesület a nagyváradi várban június 23.-án 15 órától.
7 éve

Meghívó könyvbemutatóra
Fleisz János: Az erdélyi magyar sajtó történte 1940-44 című kötetete a Pro Pannónia Kiadó gondozásában jelenik meg.
7 éve

Kötet és konferencia a Kárpát-medence vallásföldrajzáról
A Kárpát-medence vallásföldrajzáról szóló kötet jelent meg a Magyar Tudományos Akadémia Történeti Földrajzi Albizottsága és a Nyíregyházi Egyetem Turizmus és Földrajztudományi Intézetének közös kiadásában.
7 éve

Bemutatták a Partium térképét
2016. május 21-én az érmihályfalvi Nyíló Akác Napok keretében került sor a Partium térképének bemutatására is, amelyet dr. Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója, földrajzkutató mutatott be.
7 éve

Fényes Elek statisztikai konferencia a Partiumban
"Fényes Elektől az Európai Statisztikai Rendszerekig" címmel rendez kárpát-medencei statisztikai konferenciát Nagyváradon a Magyar Statisztikai Társaság és a Partiumi Kutatóintézet.
7 éve

Új partiumi tagok a Magyar Regionális Tudományi Társaságban
2016. májusában 13 partiumi taggal bővült az MRTT.
7 éve

Erősödő partiumi regionalizmus, tudományos alapokon
A Partiumi Területi Kutatások Intézete (PTKI) 2016. április 28-án Nagyváradon együttműködési megállapodást kötött a Magyar Regionális Tudományi Társasággal (MRTT).
7 éve

Európai városfejlődésről a Partiumon
Kelet-Közép- és Délkelet Európa országainak városfejlődési tendenciáiról tartott előadást három neves magyarországi kutató.
7 éve

Partium-kutatók a Honismereti Szövetség konferenciáján
A Honismereti Szövetség, a Hajdú-Bihar Megyei és Debreceni Honismereti Egyesület és a Berettyó Kulturális Központ Berettyóújfaluban szervezte meg a XVI. Országos Kiadványszerkesztői Konferenciát 2016. április 22-24 között. A konferenciának a Nadányi Zoltán Művelődési Központ adott helyet.
7 éve

Elkészült a kutatóintézet logója
A 2016. január 29.-én meghirdetett pályázatot az intézeti tagok áprilisban hozott, szinte egyhangú döntése zárja le. Az intézet, már használatba is vette az új jelképet.
7 éve

Előadások az európai városfejlődésről
A Partiumi Területi Kutatások Intézete szervezésében mindenki számára nyitott tantermi előadásra kerül sor 2016. április 27-én 18 órától a Partiumi Keresztény Egyetem Bolyai termében "Városfejlődés Kelet-Közép- és Délkelet Európában" címmel.
7 éve

Partiumi turisztikai potenciálról Győrben
Nyolcadik alkalommal rendeztek nemzetközi turizmuskonferenciát a győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János karán. Az április 4.-i rendezvényen jelen volt a turisztika tudományterületén jeleskedő magyar kutatók zöme. A plenáris előadások mellet, öt szekcióban hangzottak el előadások: turizmus-szolgáltatások, sport, rekreáció, ökoturizmus, gasztronómia, kulturális és vallási turizmus témakörökkel.
7 éve

Bristoli jelenlét
A Pénzügy és Gazdasági Elemzés Tanszék oktatója, Zakota Zoltán, április 4 – 6. között az angliai Bristolban tartózkodott, ahol a WINIR (World Interdisciplinary Network for Institutional Research – Intézményi Kutatások Interdiszciplináris Világhálója) második szimpóziumán vett részt, amely a tulajdonjogokról szólt.
7 éve

Conference of European Statistics Stakeholders
A PTKI partnerszervezete a Magyar Statisztikai Társaság (MST) több más nemzetközi hírű statisztikai szervezettel közösen szervez konferenciát Budapesten, 2016. október 20-21-én.
7 éve

Publikációs pályázat diákoknak – Debrecenben is!
Újabb lehetőség a pályázó diákoknak!
7 éve

Pályázati felhívás - „Első cikkem”
A Partiumi Keresztény Egyetem Modern Nyelvek Tanszéke és a Partiumi Területi Kutatások Intézete publikációs pályázatot hirdet a Magyar Nemzeti Bank PADOC (Pallas Athéné Domus Concordiae) alapítványának támogatásával.
7 éve

Logó-pályázatot hirdet a PTKI
A PKE 2015-ben megalapított kutatási egysége, a Partiumi Területi Kutatások Intézete nyílt pályázatot hirdet a kutatóközpont arculati elemeinek megtervezésére. A kiírás magába foglalja az intézeti logó, valamint a hivatalos ügymenetben használandó arculati elem (fejléc) megtervezését.
7 éve

Nagyváradi jelenlét Tiranában
2015 november 26-28 között, az albániai Tiranában zajlott le az Albanian Society for the Study of English és a Canadian Institute of Technology 3.-ik nemzetközi konferenciája “In the beginning was the word… and then… technology” címmel. A rendezvényen tanszékünk oktatója, Zakota Zoltán bemutatta „The Role of Social Media in Promoting Corporate Identity” című előadását az internetes társadalmi hálóknak a vállalati arculat megjelenítésében betöltött szerepéről.
7 éve

A Partium turizmusáról a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán
2015 novemberében került sor a Partiumi Keresztény Egyetem és a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola közötti ERASMUS-szerződés megújítására.
7 éve

Előadások a Partiumról a régiókutatással foglalkozó konferencián
December 2.-án került sor a hatodik alkalommal megszervezett Interdiszciplinaritás a régiókutatásban című nemzetközi konferenciára, melynek a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Akadémiai Bizottsága (DAB) adott helyet.
7 éve

Felnőttképzési hálózat-építés Nagykaposon
2015. november 21.-én, a szlovákiai Nagykaposon, műhelymunka zajlott a Kárpát-medencei felnőttképzési hálózat-építés további lehetőségeiről, melyen intézményünket Zakota Zoltán képviselte.
7 éve

Erasmus+ kapcsolat Norvégiával
Tanszékünk oktatója, Zakota Zoltán, ez év november 9-15 között, az Erasmus+ program támogatásával, a norvégiai Stavanger városában székelő egyetem vendégelőadója volt.
8 éve

Partiumról szóló előadások az egri Eszterházy Károly Főiskolán
8 éve

Török–magyar barátság minden szinten
A törökországi magyar emigráció életét bemutató kiállítás nyílt meg csütörtökön a nagyváradi vár L. épületében. A főként fényképekből álló tárlat keddig látható a várban.
8 éve

Teltházas előadás a migrációról a Partiumi Keresztény Egyetemen
2015. november 5-én Dr. Süli-Zakar István professor emeritus tartott előadást „A globális migráció demográfiai, geopolitikai és ökológiai és háttere” címmel és PMMC és a Partiumi Területi Kutatások Intézetének szervezésében.
8 éve

Partiumi Területi Kutatások Intézete
Megkezdte a munkát a Partiumi Területi Kutatások Intézete
8 éve

Agrárkonferencia Brüsszelben
A partiumi agrárviszonyokról és együttműködési lehetőségekről tartottak konferenciát október 19-én Brüsszelben az Európai Parlamentben. A Tőkés László EP-képviselő kezdeményezésére megszervezett szakmai fórumon a Debreceni Egyetem Agrárkarának oktatói-kutatói, a Partiumi Keresztény Egyetem, a Partiumi Agrárklub, illetve a gazdaegyesületek képviselői (RMGE – Maros, Érmelléki Gazdák Egyesülete, Csíki Gazdák Egyesülete) vettek részt.
8 éve

Otthon a Kárpát-medencében
A fenti címmel rendezte meg a 10. jubileumi területfejlesztési szabadegyetemet és konferenciát a Nyugat-Magyarországi Egyetem Sopronban, 2015. október 8-9. között.
8 éve

Partium-kutatóközpontot és könyvárat avattak Csengerben
2015. október 2-án, pénteken került sor Csengerben, az O’sváth-gyűjtemény és a Partiumot szolgáló kutatóhely átadására.
8 éve

Könyvbemutató a Szent László Napokon
A Szent László Napok keretében ismertették a nagyváradi érdeklődőkkel a Partium – társadalom, területfejlesztés című kötetet a szerkesztők, Szilágyi Ferenc és Zakota Zoltán.
8 éve

Tanulmánykötetek a Partiumról
Karunk két oktatójának közös könyvbemutatójáról számol be Sütő Éva, a Reggeli Újságban, melyben Szilágyi Ferenc és Zakota Zoltán közös kötetéről ír.
8 éve

Megalakult az MTA történeti földrajzi albizottsága
2015 április 24-én, Sárospatakon került sor, az MTA történeti földrajzi albizottságának alakuló ülésére.
8 éve

Együttműködés a Magyar Statisztikai Társasággal
2015. április 23-án, folyó évben már második alkalommal látogatást tettek egyetemünkön a Magyar Statisztikai Társaság vezetői.
8 éve

A Partium szerepe a magyar és a szomszédos népek kultúrájában és történelmében
Tudományos konferencia a Partiumi Keresztény Egyetem, a Nyíregyházi Főiskola, a Kölcsey Társaság és az O’sváth Alapítvány szervezésében.
8 éve

JUBILEUM 25- KONFERENCIA
25 éves a magyar nyelvű gazdasági képzés Romániában
25 éves a gazdasági képzés a Partiumi Keresztény Egyetemen
A Gazdaságtudományi Tanszék Konferenciája 2021.október 7- én.
forrás: ptki.partium.ro