Oktatónk plenáris előadása az IFHOH Világkongresszusán

Dr. Belényi Emese, a Humántudományi Tanszék adjunktusa a nagyváradi magyar siket közösség tagjai körében végzett kutatatása eredményeit mutatta be.

Az IFHOH (International Federation of Hard of Hearing – Nagyothallók Nemzetközi Szövetsége) 2022 szeptember 22-24 között tartotta kongresszusát Budapesten. A világrendezvény házigazdája és társszervezője  a Magyar Siketek és Nagyothallók Szövetsége (SINOSZ) volt. A kiemelkedő jelentőségű szakmai-tudományos esemény Orbán Viktor miniszterelnök fővédnöksége alatt zajlott,  aki üzenetben köszöntette a tanácskozás résztvevőit.  A kongresszus második napján az  IFHOH elnöksége Budapesti Nyilatkozat elnevezéssel határozatot fogadott el, amely a legkorszerűbb hallókészülék-technológiák és akadálymentes kommunikációs eszközök alkalmazását ösztönzi a nagyothalló emberek esélyegyenlőségének megteremtése érdekében.

Dr. Belényi Emese, a PKE Humántudományi Tanszékének oktatója a szombat délelőtti (szeptember 24-i) plenáris ülésszak keretében tartotta meg előadását, amelynek további résztvevői voltak a Világszövetség eddigi és újonnan megválasztott elnöke (Dr. Ruth Warick és Dr. Avi Blau), valamint Dr. Kósa Ádám, a SINOSZ  elnöke, európai parlamenti képviselő.  Angol nyelvre és jelnyelvre szinkrontolmács, jeltolmács és írótolmács közvetítésével lefordított, magyar nyelven is kivetített előadásában ismertette a nagyváradi magyar siket közösség tagjai körében végzett kutatása fő eredményeit.  A kutatás feltárta, hogy a családi háttér szerepe mellett a speciális iskola oktatási nyelve is lényeges befolyásoló tényezőként működik a magyar siket tanulók anyanyelvi identitásának fenntartásában, növeli az etnikailag homogén párkapcsolatok létesítésének, a magyar identitás családon belüli átörökítésének esélyét. Záró következtetéseiben az előadó kiemelte a siket közösségen belüli kulturális sokféleséget támogató intézményi keretek és feltételrendszerek kialakításának fontosságát, amelyek kedvező körülményeket biztosítanak a siket kultúrához, a szélesebb társadalmi keretekhez való tartozáshoz, de a nemzeti identitás megéléséhez is.

Img 20220924 153232E86i0695 1 E86i0715 1 1 Img 20220924 095257Img 20220924 095323 1

forrás: htt.partium.ro